„… amikor én magam tartottam egy előadást a monizmusról. Ebben azt hangsúlyoztam, hogy a merev dualista fogalmazás, „anyag és szellem” tulajdonképpen a legújabb kor szüleménye, hogy a szellemet és a természetet is csak a legutolsó századok tették ellentétté. … Azután arra mutattam rá, hogy ezzel a dualizmussal szemben a skolasztika monizmus. Mert bár a lét egy részét kivonja az emberi megismerés köréből és a „hit” területére utalja, mégis olyan világrendszert képvisel, amely az Istenségtől, a szellemi világtól kezdve egészen az egyes természeti jelenségekig egységes (monista) konstrukciót ad. … Meg kellett említenem ezt az előadásomat, mert arra az időre esett, amikor később sokan materialistának tartottak.

 Ezt a „materialistát” - aki én voltam – sokan olyasvalakinek tartották, aki a középkori skolasztikát szeretné felmelegíteni. … Elég nehéz volt elhatározni, hogy az ember nyilvánosan beszéljen azokról a tartalmakról, amelyek az antropozófiában a szellemi világra vonatkozóan éltek. Ezt az elhatározást úgy lehet a legjobban megérteni, ha bizonyos történelmi visszapillantást végzünk.”  (277. old)

„A régi időkben, egészen az újabb kor kezdetéig, kb. a 14. századig az embernek teljesen más lelki konstitúciója volt. Ekkor még létezett valamilyen tudás a szellemi világról. Csak ez egészen más volt, mint a mai megismerési feltételeknek megfelelő antropozófia. Ettől az időtől kezdve az emberiségnek már nem volt szellemi megismerése. A „régi tudást” még megőrizte. Ez képszerű látás volt és most is csak szimbolikus-képszerű formában maradt meg. Ezt a tudást annak idején csak a misztériumokban ápolták és csak azokkal közölték, akiket erre előzőleg érettekké tettek, vagyis a beavatottakkal. Nem volt szabad nyilvánosságra kerülnie, mert könnyen visszaéltek volna vele. Ezt a szokást azután megtartották később azok, akiknek ez a régi tudás a birtokába került és azt tovább ápolták. Ez a legszűkebb körben történt olyanokkal, akiket erre előkészítettek. És ez így volt egészen a mai időkig.

Voltak, akik a szellemi megismerést illetően ilyen követelményt támasztottak velem szemben.” (278. old)

„Mivel a szellemi megismerés érdekében nyilvános tevékenységet akartam folytatni, szakítanom kellett ezzel a tradícióval. A mai szellemi élet állt előttem és ebben a régi időkben magától értetődő titoktartásnak nem volt helye. Olyan korban élünk, amely a tudás területén nyilvánosságot igényel. És itt a titoktartás egyenesen anakronizmus. Csak azt lehet tenni, hogy az egyes embereket fokozatosan vezetjük be a szellemi megismerésbe és azt, aki az alacsonyabb fokú megismeréshez még nem jutott el, nem engedjük a megismerés magasabb fokához. Ez egyébként így van a külső iskoláknál is.

Egyébként sem volt senkivel szemben titoktartási kötelezettségem; mert a „régi bölcsességből” semmit sem vettem át. Szellemi megismerésem teljesen a saját kutatásom eredménye. Csak ha a megismeréshez már eljutottam, vizsgáltam meg azt, amit a „régi tudásból” valahol már nyilvánosságra hoztak, hogy kimutassam az egyezést és azt is, hogyan haladhat tovább a mai kutatás. – Így bizonyos idő óta egész világosan láttam, hogy helyesen cselekszem, ha a szellemi megismerésről a nyilvánosság előtt beszélek.” (279. old)

„Az az elhatározásom, hogy a bennem élő ezotérikumot a nyilvánosság elé vigyem, arra indított, hogy 1899 augusztus 28-ra, Goethe 150. születésnapjára … „Goethes geheime Offenbarung” (Goethe titkos megnyilatkozásai) címmel egy tanulmányt írjak: „A zöld kígyóról és a szép Liliomról” szóló Goethe-meséről. – Ez a tanulmány ugyan még kevéssé ezoterikus, de nem adhattam többet, mint amennyit közönségemről feltételeztem, hogy elbír. … A nyolcvanas évek óta foglalkoztattak a Goethe-meséhez kapcsolódó imaginációk. Úgy láttam, hogy a mese Goethenek a külső természettől az emberi lélek belső világába vezető útját ábrázolja, ahogy azt nem fogalmakban, hanem képekben állította maga elé. A fogalmakat Goethe túl szegényesnek, túl halottnak tartotta ahhoz, hogy a lelkierők életét és működését ábrázolhassák.” (280. old)

„Ez volt az az időszak, amikor Brockdorf gróf és felesége felkértek, hogy hetenkénti összejöveteleik egyikén előadást tartsak. Ezekre az összejövetelekre a legkülönbözőbb körökből jöttek emberek. Az élet és a tudomány minden területéről tartottak itt előadásokat. Minderről eddig nem tudtam semmit, sőt Brockdorfékat sem ismertem. Észrevettem, hogy a hallgatóság között voltak, akiket nagyon érdekelt a szellemi világ. Ezért amikor egy második előadás tartására kértek fel, témaként a „Goethe titkos megnyilatkozásait” javasoltam. Ebben az előadásban a meséhez kapcsolódva egészen ezotérikus tartalmakat közöltem. Ez fontos volt számomra, mert a szellemi világból vett szavakkal beszélhettem. Addig ugyanis, Berlinben a körülmények olyanok voltak, hogy a szellemiséget előadásaimban csak megcsillanthattam. … előadásom következménye volt, hogy Brockdorfék meghívtak rendszeres előadások tartására a Teozófiai Társaság velük kapcsolatban álló tagjai számára. Közöltem, hogy csak arról tudok beszélni, ami bennem mint szellemtudomány él.”  (281. old)

„Előadásaimmal a középkori misztikához kapcsolódtam. A misztikusokon keresztül Meister Eckhardtól Jakob Böhmeig nagyon jól meg lehetett közelíteni azt a szellemi szemléletet, amelyet tulajdonképpen szándékomban állt ismertetni. … Az előadások egyikén hallgatóként jelen volt Marie von Sivers is, akit a sors arra szemelt ki, hogy a Teozófiai Társaság …. német szekciójának vezetését erős kézbe vegye. Ebben a szekcióban azután egyre növekvő hallgatóság előtt fejthettem ki antropozófiai tevékenységemet.  Senki előtt sem volt kétséges, hogy a Teozófiai Társaságban csak saját kutatásom eredményeit fogom előadni, mert ezt minden alkalommal hangsúlyoztam.” (282. old)

„Nem köteleztem el magam semmilyen szektának; szabadon mondhattam el mindazt, amit magam éltem át a szellemi világban. … A misztikáról szóló előadásaim után ugyanaz a teozófus kör felkért {Brockdorfék}, hogy a következő télen ismét tartsak náluk előadásokat. Akkor azt az előadássorozatot tartottam, amelyet aztán „Das Christentum als mystische Tatsache” (A kereszténység, mint misztikus tény) c. könyvemben foglaltam össze.”  (283. old)

„Kezdettől kihangsúlyoztam, hogy a címben a „misztikus tény” a fontos. Mert nem egyszerűen a kereszténység misztikus tartalmát akartam elmondani. Célom az volt, hogy a fejlődést a régi misztériumoktól a Golgotai Misztériumig úgy írjam le, hogy ebben a fejlődésben nem csak a földi történelmi erők működnek, hanem szellemi, földönkívüli impulzusok is. Meg akartam mutatni, hogy a régi misztériumokban kozmikus történések kultikus képeit adták, amelyek azután a Golgotai Misztériumban, mint a kozmoszból a Földre helyezett tényben a történelem színpadán játszódtak le.

Ezt a Teozófiai Társaságban nem tanították.  Ezzel a szemlélettel szöges ellentétben álltam az akkori teozófiai dogmatikával, amely a társaságbeli működésem előtt ott uralkodott.” (284. old)

Ez időben a XX. század küszöbén állt az emberiség. Az előző század a külső élet és a tudomány területein jelentős vívmányokat hozott létre. De Rudolf Steiner úgy vélte, hogy „a mélyebbre néző ember” mégsem örülhetett a kor műveltségi viszonyainak:

„Amit magasabbrendű szellemi igényeink kívánnak, azt a kor csak szűkösen elégíti ki. …  A bátorság hiánya jellemző sajátsága a századforduló szellemi életének. Elhomályosítja örömünket a közelmúlt vívmányaival szemben.”  (286. old)

„Amit 1897 és 1900 között kimondtam, arra úgy nézek vissza, mint amit a kor gondolkodásmódjával szemben egyszer ki kellett mondani; másrészt viszont úgy nézek erre vissza, mint amivel nagyon intenzív szellemi próbát éltem át. Alaposan megismertem, hol vannak a kor szellemiségtől eltávolodni akaró, kultúrát bomlasztó, kultúrát pusztító erői. És ebből a felismerésből sok erőt kaptam ahhoz, amire a továbbiakban szükségem volt, hogy a szellemiségből merítve működhessem.”

Ekkorra megírja és meg is jelenik a  „Ratsel der Philosophie” ( A filozófia kérdései) című könyve, melyről Steiner úgy vélekedett, hogy az addigi élete menetét, világnézeti törekvéseit kiválóan jellemezte. Ám ez csak egy állomás volt az úton, melyen rendületlenül haladt az antropozófia szellemtudományos rendszerének kidolgozásával:

„Nem ellentmondásokon keresztül jutottam előre, mint ahogyan sokan hiszik. Szívesen elismerném, ha így volna. De ez szellemi fejlődésem vonatkozásában nem volna igaz. Úgy jutottam előre, hogy a meglevőkhöz mindig új területeket ismertem meg. És {e könyv} … megírása után nemsokára különösen sok mindent ismertem meg szellemi téren. Ehhez jött, hogy soha nem éltem bele magam a szellemi világba misztikus-érzelmi úton, mindig kristálytiszta fogalmak révén akartam megismeréshez jutni. A fogalmak, az eszmék átélése az eszmék világából a szellemi realitásba vezetett.” (288. old)

De az organikus világ fejlődésének valós menete az ősidőktől a mai időkig csak a könyv második kiadásának idejére vált teljessé Rudolf Steinerben, aki ezért azt át is dolgozta újonnan megszerzett szellemi ismereteinek megfelelően:

… a természettudomány szerinti fejlődési sor, ahogy azt Haeckel képviselte, sohasem volt számomra az, amiben mechanikus, vagy pusztán organikus törvények uralkodnak, hanem valami, amiben a szellem az élőlényeket az egyszerűektől a bonyolultakon keresztül egészen az emberig vezeti fel. A darwinizmust olyan gondolkodásmódnak láttam, amely útban van a goethei gondolkodásmód felé, de elmarad mögötte. Mindezt fogalmi tartalommal csak gondoltam; az imaginatív szemlélethez csak később küzdöttem fel magam. Csak ennek a szemléletnek a révén jutottam el annak a felismeréséhez, hogy az ősidőkben szellemi realitásként teljesen más valami lényszerű létezett, nem pedig a legegyszerűbb organizmusok; hogy az ember mint szellemi lény idősebb, mint az összes többi élőlények és hogy jelenlegi alakját magára ölthesse, abból a kozmikus lényből, amely őt és a többi organizmust magában foglalta, ki kellett szakadnia. A többi organizmus tehát mintegy levetett része az emberi fejlődésnek; nem valami amiből származott, hanem valami, amit hátrahagyott, amit levetett magáról, hogy fizikai alakját, mint szellemének a képét magára ölthesse. Az ember mint makrokozmikus lény az összes többi világokat magában hordozta és az összes többinek a magából való kihelyezésével lett mikrokozmosszá. Ehhez a megismeréshez csak az új évszázad első éveiben jutottam.” (288-289. old)

A beavatott Rudolf Steiner – egyebek mellett – a saját küldetését illetően is őszintén beszélt:

„Ha az ember mint misztikus kezdi leírni a szellemi világot, mindenki mondhatja, hogy személyes élményeiről beszél, hogy szubjektív dolgokat ír le.  A szellemi világból azonban nem azt a feladatot kaptam, hogy ezt a misztikus utat járjam. Az én feladatom abban állt, hogy előkészítsem a talajt az antropozófiának, amely olyan objektív, mint a tudományos gondolkodás, feltéve, hogy ez nem áll meg a fizikai tények számbavételénél, hanem átfogó megértésre törekszik. … arra törekedtem, hogy az antropozófiában a tudomány objektív folytatását adjam és ne valami szubjektívet állítsak a tudomány mellé. – Hogy az emberek éppen ezt a törekvést nem értették meg, az magától értetődik. … A 19. század második felében kialakult gondolkodási szokások bűvöletében éltek. Nem volt bátorságuk, hogy a puszta fizikai megfigyelés béklyóit lerázzák; féltek, hogy olyan területre lépnek, ahol mindenki szabadjára ereszti a fantáziáját.” (294. old)

„Ilyen volt belső orientáltságom, amikor 1902-ben Marie von Sivers és én a Teozófiai Társaság német szekciójának vezetőségébe kerültünk. Marie von Sivers egész lényéből következett, hogy attól, amit csináltunk, minden szektaszerűség távol maradjon és a dolognak olyan jelleget adjunk, amellyel ez az általános szellemi és kulturális életbe beleilleszkedik. … Marie von Sivers és köztem rövidesen komoly barátság szövődött. … a közösen folytatott szellemi életnek kizárólag az antropozófia világba való kivitele állt a középpontjában, egyelőre a Teozófiai Társaság keretein belül.

Amikor arról beszéltem, hogy a Teozófiai Társaságon belül lehetett megtalálni azokat az embereket, akik a szellemi világból jövő közléseket hallani akarták, akkor nem azokra gondoltam, akik nyilvántartott tagjai voltak a Társaságnak. Bár nemsokára ezek közül is sokan álltak megértéssel az általam képviselt szellemi megismeréssel szemben. A tagok nagyrésze azonban a Társaság egyes vezetőinek fanatikus híve volt. Esküdtek azokra a dogmákra, amelyeket ezek a nagyon szektaszerűen működő vezetők hoztak létre. Nekem antipatikus volt a Társaságban uralkodó trivialitás és dilettantizmus.” (294-295. old) 

„Én magam sohasem tudtam volna abban a stílusban működni, amelyben ezek a teozófusok. De azt, ami körükben élt, olyan szellemi centrumnak láttam, amelyhez méltóan lehetett kapcsolódni, ha az ember a szellemi megismerés terjesztését komolyan vette. … Működésünk {Marie von Sivers-szel} a Társaság akkori összejövetelein indulásnak jó volt. De ez csak egy részét alkotta tevékenységünknek. A fő dolog az volt, hogy nyilvános előadásokat tartsak, mert ezeken olyan közönséghez beszéltem, amely kívül állt a Társaságon és előadásaimra azok tartalma miatt jött. – Akik ezen az úton ismerték meg a szellemi világra vonatkozó mondanivalómat és akik valamilyen „teozófiai irányzattal” foglalkozva találták meg az utat hozzá, azokból alakult ki a Teozófiai Társaság keretén belül az, ami később az Antropozófiai Társaság lett. … És ha a Társaság szellemisége, magatartása, működése olyan maradt volna, amilyen belépésemkor volt, én és barátaim sohasem léptünk volna ki. A Teozófiai Társaságon belül külön tagozatként lehetett volna az Antropozófiai Társaságot hivatalosan is megalapítani.” (296. old)

„De már 1906-tól olyan jelenségek mutatkoztak a Társaságban, amelyek ijesztő módon mutatták annak hanyatlásait. … olyan jelenségek mutatkoztak, amelyek a spiritizmus kinövéseire emlékeztettek és amelyek szükségessé tették, hogy egyre inkább hangsúlyozzam: a Társaság vezetésem alatt álló részének ezekhez a dolgokhoz abszolut semmi köze. Ezeknek a csúcspontja az volt, amikor egy hindu fiúról azt állították, hogy őbenne fog Krisztus új földi életében megjelenni. …Kényszerítve voltunk tehát arra, hogy az Antropozófiai Társaságot, mint önálló társaságot megalapítsuk.” (297. old)

Rudolf Steinernek nem „csak” az antropozófiát kellett odaadnia az embereknek, de állandó küzdelmet kellett folytatnia az ellene, ill. az új szellemtudomány ellen folytatott támadásokkal is:

„Az a forma, amelyet az antropozófiának belső szellemi tartalma szerint adni kellett, meg kellett, hogy küzdjön a németországi teozófusok több irányú ellenállásával. Itt volt mindenek előtt az a kérdés, hogyan lehet igazolni a szellemi megismerést a kor „tudományos” gondolkodása előtt. Hogy ez az igazolás szükséges volt, arról már többször is beszéltem. (299. old)

„A természet jelenségeit úgy magyarázták, hogy a világ szubsztanciájának valamilyen ősi részei az atomok, ezek aztán molekulák csoportjává állnak össze. Valamely anyag azáltal lett, hogy az atomok bizonyos struktúrái molekulákként jelentek meg. … Számomra ez az atomizmus abban az értelmezésben, amelyet a természettudományban kapott, már ezen belül is valami egészen lehetetlen dolog volt. És hogy az ember ezt még a szellemiségre is át akarta vinni, azt a gondolkodás olyan háborodottságának láttam, amelyről komolyan még csak beszélni sem lehet.” (300. old)

„Számomra kevéssé volt érdekes az, hogy az atomok tisztán mechanikus, vagy másmilyen működését fogadják el a materiális történések világában. Hanem az volt érdekes, hogy a gondolkodásra alapított szemlélet az atomokból, a világ legkisebb részéből indul ki és keresi az átmenetet az organikus szférához, a szellemiséghez. Én viszont úgy láttam, hogy az egészből, mint olyanból kell kiindulni. Atomok, vagy atomisztikus struktúrák csak eredményei lehetnek a szellemi hatásoknak. A goethei természetszemlélet szellemének megfelelően nem valamilyen gondolati konstrukcióból akartam kiindulni, hanem a meglátott ősjelenségből. Mindig meggyőző volt számomra, amit Goethe mondott, hogy ami tényszerű, az már teória és hogy emögött ne keressen az ember semmit. Hogy amit az érzékek közvetítenek, azt fogadja el mint természetet, és a gondolkodást csak arra használja, hogy a bonyolult, az összetett jelenségektől … eljusson az egyszerűekhez, az ősjelenségekhez.” (300-301. old)

Rudolf Steiner és Marie von Sivers már a Teozófiai Társaság német szekciójának alapításakor saját folyóirat kiadásába fog, mely havi rendszerességgel jelenik meg és előbb a „Luzifer” majd a „Luzifer-Gnosis” címet viseli:

„A „Luzifer-Gnosis” jó lap lett, eléggé el is terjedt. … És az antropozófia is aránylag rövid idő alatt annyira elterjedt, hogy engem több városba is hívtak előadásokat tartani. Az egyes előadásokból sok esetben előadás-sorozatok lettek. … A folyóiratban tudtam először a nyilvánosságnak elmondani azt, ami antropozófiai működésem alapja lett. Itt tudtam először elmondani, hogy az embernek, ha önálló szellemi látással akar megismeréshez jutni, milyen erőfeszítéseket kell tennie. A  „Wie erlangt man Erkenntnisse der höheren Welten” (Hogyan jutunk a magasabb világok megismeréséhez?) az egyes számokban folytatásokban itt  jelent meg. Ugyanígy „Aus der Akasha-Chronik” (Az Akasha Krónikából) címen szintén folytatásokban megjelenő tanulmányokkal vetettem meg az alapját az antropozófiai kozmológiának is. Ezekből nőtt ki az antropozófiai mozgalom és nem abból, hogy valamit is átvettem volna a Teozófiai Társaságtól. Ha szellemi megismerésem leírásánál a Társaság tanaira néztem, ez csak azért történt, hogy korrigáljam azt, amit ezekben tévesnek láttam.” (303. old)